Búcsúbeszédek Kurt emlékére:

Kris:

Emlékezzünk Kurtre azért, ami volt: törődő, nagylelkű és kedves. Őrizzük meg magunkkal a zenét. A zene mindig velünk lesz, örökre. Kurtnek a rajongóival szemben vallott etikája a punkrock-gondolkodásmódban gyökerezett: egy banda sem különleges, nincsenek kiváltságos előadok. Ha van egy gitárod és nagy a szíved, csak vágj bele, és gondold komolyan – te vagy a szupersztár. Csatlakozz abba a hangnembe és ritmusba, amely univerzálisan emberi. Zene. A francba, használd dobnak a gitárod. Csak kapd el a ritmust, és hagyd, hogy kiáradjon a szívedből. Ez az a szint, amelyen  Kurt beszélt hozzánk: a szívünk szintjén. És ez az, ahol mindig ott lesz a zene, mindörökre.

Courtney:

Nem tudom, mit mondjak. Ugyanazt érzem, amit ti srácok. Itt ülök ebben a szobában, ahol ő gitározott és énekelt, és ha úgy gondoljátok, hogy megtiszteltetés volt nekem mellette lenni, akkor őrültek vagytok. Egyébként hátrahagyott egy üzenetet. Inkább olyan, mint egy kibaszott szerkesztőségnek szóló levél. Nem tudom, mi történt. Úgy értem, meg kellett történnie, de történhetett volna akkor is, mikor negyvenéves lett volna. Mindig azt mondta, hogy mindenkit túlél majd, hogy százhúsz évig fog élni. Nem olvasom fel a teljes levelet, mert az egész kibaszottul nem tartozik rátok. Bizonyos része azonban nektek szól. Nem igazán hinném, hogy ha felolvasnám ezt, azzal megfosztanám őt a méltóságától, főként hogy többnyire nektek címezte. Mekkora egy seggfej. Azt akarom, hogy mind kiáltsátok, igazán hangosan „seggfej”.

S a tömeg azt üvöltötte „seggfej”. S aztán Courtney felolvasta a búcsúüzenetet. A következő tíz perc sokán Kurt utolsó szavait a saját mondandójával keverte, kommentálva az elhangzottakat. Mikor azt a részt olvasta, ahol Kurt Freddie Mercuryt említi, így kiáltott: - Kurt, baszd meg, és akkor mi van? Akkor ne légy rocksztár, te seggfej! – Mikor azt írta: „túlságosan szeretem”, feltette a kérdést: - Akkor mi a faszért nem maradtál? – S amikor azt a mondatot idézte, hogy „érzékeny, méltánytalan, Halak, Jézus-ember” felzokogott: - Fogd be! Te rohadék. Miért nem  élveznéd csak úgy? – Bár a tömegnek (és a médiának) olvasta fel a levelet, úgy beszélt, mintha egyedül Kurt hallgatná. A vége felé, mielőtt felolvasta a Kurt által idézett Neil Young – mondatot, felszólította hallgatóságát: - És emlékezzetek erre, mert ez egy kibaszott hazugság: „Jobb kiégni, mint megfakulni.” Úristen, mekkora seggfej vagy! – befejezte a levelet, és hozzátette:

Csak emlékezzetek rá: ez az egész egy nagy lószar! De azt akarom, hogy valamit jegyezettek meg: a nyolcvanas évek „kemény szeretete” egy nagy marhaság, nem működik. Nem valódi. Nem működik. Hagynom kellett volna, mindannyiunknak hagynunk kellett volna, hadd maradjon kábult. Hagynom kellett volna azt, amitől jobban érezte magát, amitől nem fájt a gyomra, hagynunk kellett volna, ahelyett, hogy megpróbáljuk lenyúzni a bőrét. Menjetek haza, és mondjátok meg szüleiteknek: „Soha többé ne próbáljátok ezzel a kemény szeretet-marhasággal jönni nekem, mert a fenébe is, nem működik.” Ezt gondolom. Itt fekszem ágyunkon, és igazán sajnálom, és ugyanúgy érzek, mint ti. Igazán sajnálom, srácok. Nem tudom mit tehettem volna. Bárcsak itt lettem volna. Bárcsak ne hallgattam volna másokra. De megtettem. Minden éjjel az anyjával alszom, és reggel felébredek, és azt gondolom, hogy ő az, mert testük hasonló. Most mennem kell. Csak mondjátok meg neki, egy balfasz, oké? Csak mondjátok: „Balfasz vagy, egy balfasz.” És azt, hogy szeretitek őt.

Towles (pap):

Ahogy a szél sír a mindenségen át, úgy veszi szárnyára az idő a hódítók és kisemberek neveit és tetteit egyaránt. Mindaz, ami vagyunk, megmarad azok emlékezetében, akikkel röpke földi létünk során találkoztunk. Azért vagyunk itt, hogy emlékkezünk, és elbocsássuk Kurt Cobaint, aki rövid élete alatt oly sok mindent elért.