Krist Novoselic
2005.03.26. 21:14
Gitáros
1965 május 16-án született, Comptonban. Szülei Krist és Maria Novoselic, horvát bevándorlók. (apja 1962-ban, anyja 1964-ben érkezett). /A nevük "új telepest" jelent horvátul./ Később Gardenában laktak, apja kamionsofőrként dolgozott a Sparkletsnél. Pár költözés után gyerekeikkel, Chrissel, és öccsével, Roberttel, találtak egy szerényebb házat, majd ismét elköltöztek egy nagyobba, mikor '73-ban megszületett húguk, Diana. "Apánk vert minket, persze csak, ha oka volt rá, ok nélkül nem élt vissza az erejével." - mondta Krist a tinédzseréveiről. "Péládul Robert, mikor megkapta a szemüvegét, első nap tönkre is tette." - folytatja - "Igen, ez volt Robert. Persze mind csinálunk hasonló dolgokat. Köveket dobáltunk házakra, autókra. Egy időben a vandalizmus laza dolognak számított. Ekkor mi is vandálkodtunk." Chris szerint akkor javultak meg öccsével, mikor 1979-ben Aberdeenbe költöztek. Más horvát családok is laktak a környékükön, és egész szép kis házat tudtak venni, nem túl drágán. Apja a város egyik fűrészüzembem kapott munkát. Az Aberdeeniek bőr tenniszcipőt viseltek, és öblös nadrágokat, míg Chris deszkáscipőt és egyenes Levi's-t. (ekkortájt stréber voltál ha ezt viselted) "Három év múlva" - mondta - "mindenki egyenes szárú Levi's-ben járt." Chris szerette a Led Zeppelint, Black Sabbathot, Devot, Aerosmithet. 1980 júniusában szülei aggódtak depressziója miatt, ezért hazaküldték rokonaikhoz Horvátországba. A "ház körül" megtanult horvátul, és a mai napig folyékonyan beszéli. Szeretett ott élni, sok barátot szerzett, és jó iskolákba járt. Ott hallott először arról a dologról, amit csak úgy hívtak, "punk rock", felfedezte a Sex Pistolst, a Ramonest, és pár horvát punkbandát. Igaz, ezek nem voltak túl nagy hatással rá. "Csak zene volt számomra." - mondta - "Nem jelentett semmit nekem. Csak zene, amit szerettem." Egy év után szülei hazahívták. "A pokol tornácára kerültem, ki voltam készülve." - mondta. Rengeteget ivott, és dohányzott. - "Mindig nagy ivó voltam. Ha elkezdem, nem tudom abbahagyni. Szeretek inni, mert akkor egy másik világba kerülök, ahol semmi sem számít. Homályos minden, és semmit sem érzékelsz. Őrült dolog. Egy másik valóság, és egy másik világ a tudatalattidban." Chris ismertté vált a bulis körökben.
"Elmegy egy partyra, és az emberek csak 'Hé Novie!'" - mondta Matt Lukin - "Mindig is egy nagy, hóbortos embernek mondták, mert mindig őrültségeket csinált. Úgy gondolták, őrült. Elmegy egy partira, és csak ugrál összevissza." Mindig volt kivel szórakoznia, de ezeket nem igazán nevezhette barátnak. "Velük lógtam mert nem tudtam mást csinálni. Kényelmetlen volt és furcsa." Végülis kapott egy munkát a helyi Taco Bellben, és belevetette magát a munkába, nem is szórakozott, csak félretette a pénzt. A középiskola utolsó évében vett egy autót, egy pár hangszórót, és egy gitárt. Öccsével, Roberttel együtt elmentek egy tanárhoz, Warren Masonhoz /aki Kurt-öt is tanította/, hogy szeretnének bluest játszani. Pár hónap után otthagyta, és otthon gyakorolt B.B. King felvételeket öccsével. Ekkortájt barátkozott össze Robert Kurttel, és elvitte magukhoz. Mikot Kurt megkérdezte, mi az a zaj ami az emelteről jön, Rob azt mondta: "Csak a bátyám, Chris, punk rockot hallgat." Kurt megjegyezte a dolgot. Chris 1983-ban végzett középiskolában. Nem sokkal később szülei elváltak. Nehéz idők jártak rá, volt egy plasztikai műtétje is, az állkapcsából vettek ki egy darabot, és pár fogat előrrébbhoztak. /"Úgy néztem ki mint Jay Leno" - mondta/. Hat hétig össze volt drótozva az állkapcsa. Ugyanúgy eljárt partykra, csak volt nála egy drótvágó, ha valamit kihányt volna, vagy valami megakadt volna a torkán. "Elment és szart az egészbe." - emlékszik vissza Lukin - "ha hánynia kellett volna, keresztülhányt volna a drótokon. Soha nem kellett felvágni, de minden kaja amit evett olyan volt mint valami pempő. Elég vakmerő dolog volt tőle." "Aztán mikor már nem volt bedagadva" - mondta Krist - "új arcom lett." Utolsó középiskolai évében hallott két lányt ahogy lelkesen beszélgettek a Never Mind albumról a Bollockstól. - "Aha, tényleg nagyon jó!" - szólt közbe. Shelli egy "tipikus bohóc"-ként emlékszik vissza rá, aki mindig viccelődött. Beszélgettek egy kicsit, és barátok lettek. Shelli iskola után egy McDonald's-ban kezdett dolgozni és saját háza lett a Market Street-en, szemben a tűzoltósággal. Reggelente beszélgetett Chrissel. Elkérte a telefonszámát, és felhívta. Sok közös volt bennük - Shelli is kilógott a többiek közül. 1985-től együtt vannak Shellinél, és punk rockot hallgatnak. Hamarosan már együtt járnak.
A Nirvana 1991-ben változatta meg a zeneipart. Innen jött a grunge-éra két legfontosabb neve, Kurt Cobain és Dave Grohl. Ja, hogy hárman voltak? Szinte mindenki egyetért, hogy Krist volt a legmellőzöttebb. Sokan azt hiszik azért, mert nem tért vissza időben a zenei életbe. Nos, a Sweet 75 a Foo Fighters első bemutatkozása (1995 március 3.) után alig két héttel már játszott (március 17.). Azonban a FF szinte azonnal ki is adott egy albumot, Krist belemélyedt a politikai életbe, és csak 1997-ben adták ki első albumukat. Krist volt a Nirvana szóvivője. Míg Kurtöt és Davet jól ismerték, Kristnek viszont minden lehetőséget meg kellett ragadnia, hogy a reflektorfénybe kerüljön. Krist mindig kitartott Kurt mellett, mindenben segítette Kurtöt. Például a lemezfelvételeknél, ha Kurt nem tudta, hogy csináljon valamit, Krist rögtön ott volt. Krist volt a legviccesebb közülük. Mindenki szerette, mikor Krist beszólt valamit a koncerten, mert biztos lehetett rajta röhögni. Ráadásul az a szinte már röhejes mozgás... Dave-t idézve, Kristnek néha agygörcsei vannak, és akkor elveszti az értelmi képességeit... A Nirvana koncertek fantasztikusak voltak, elmentél hogy megnézel egy gyenge bandát, aztán látsz egy óriást, amint hülyét csinál magából.
'95-ben alakult bandája, a Sweet 75 egy albumot ért meg, 2002-ben alapított egy új bandát /Eyes Adrift/ ami 2003 július 27.-én oszlott fel. Krist már 100%-osan csak a politikával szeretne foglalkozni. Sokan mondják, hogy nem foglalkozik a Nirvanás múltjával. Valószínűleg azért, mert van jobb dolga is...
|