Csak nézem a hóesést, kezem az üvegen, az üveg hideg, de én alig érzem. Érzéseim lassan nincsenek, nem tudom minek élek ezen a világon, s hogy mi az élet értelme. Életem, mint a hópelyhek lehullása lassan, de biztosan véget ér! Boldognak kéne lennem, elméletileg mindenem megvan, szerető társ, barátok, otthon, de én mégis valamit hiányolok, csak nem tudom, hogy mit! Az élet folyamatosan megy, de úgy érzem nincs értelme, lehetséges, hogy pont ezért szeretem a nem hétköznapi dolgokat, amikre a legtöbb ember azt mondja, hogy gusztustalan, sátánista meg ilyen jelzőkkel illetik. Az utcán sokszor úgy néznek rám az emberek, mintha nem ezen a bolygón élnék, mégis szeretnek belém kötni, mert jó poénnak tartják, ha rockerbe belekötnek. De a rocker is ugyanolyan érző szívű lény, mint bárki ezen a földön, neki is vannak gondolatati, ő is érez, s él, csak ő kicsit más, vannak elvei és gondolkodásai, viszont ezek az elvek sokszor nem egyeznek többiek elveivel. De a rockert nem nagyon érdekli, viszont nem azért lettem rocker, hogy mindenki ellensége legyek, hanem azért, mert így érzem jól magam, így lesz teljes lelki békém, még akkor is, ha valaki ezt az életformát furcsának, érdekesnek sokszor visszataszítanak tartják. A legnagyobb gond mostanság, hogy divatba jött a rockerség, lassan fél ország rockernek tartja magát, miközben nem is az, csak azért lett rocker, mert divat. Viszont aki tényleg rocker, arra meg azt mondják, hogy divatrocker, és ez az igazi rockereknek legbelül nagyon de nagyon fáj. Úgy fáj, mintha fognának egy tőrt és pont a szívűk közepébe szúrnának. Szerintem ez a legfájóbb mondat egy rocker számára. Mert az nem érdekli a rockert, hogy azt mondják rá, hogy igénytelen, sátánista, csöves, büdös meg ilyenek, mert ezek csak maró gúnyok, viszont az, hogy divatrocker nagy sértés, mivel olyanhoz hasonlítanak, akik csak divatból hallgatják a rockzenét csak divatból öltözködnek úgy, s ebbe az a poén, hogy pont ők mondják ezt rólunk! Sokan minket depressziós idegroncsnak tartanak, pedig ez nem is igaz, rockerségnél vidámabb népséget nem is láttam, csak hát a sok bántással miden nap megbirkózni nem egyszerű, néha eljön az az időszak, mikor nem kíván mást, csak depressziós zenét hallgatni, és lassan meghalni, mert nehéz elviselni a bántásokat. Egy ideig tűri, tűri aztán egyszer vége lesz kész idegroncs lesz, aki nem akar élni, s csak azon jár a gondolata, hogy melyik autó elé vesse magát. Miért nem lehet minket megérteni? Meg ha nem értenek meg minket, akkor hagyjanak minket békén az elveinkkel és a gondolkodásunkkal együtt és hagyjanak nyugodtan élni, úgy, ahogy mi szeretnénk. Nekünk is vannak korlátaink, de sokak szerint szűkebbre kéne szabni korlátainkat! Minek? Így mi jól érezzük magunkat, önmagunk vagyunk, s csak néha követünk el olyan dolgokat, amik mások számára érthetetlenek, sőt felháborítóak. Például felvágni kezünket s azzal szórakozni, de legalább addig boldogok vagyunk, s békén hagynak minket, biztos azért, mert akkor nem mernek közelünkbe menni, irtóznak tőlünk, de hát ez a mi életformánk, nem tehetünk róla, egyszerűen önmagunk vagyunk semmi más, ennyi, de ezt nem tudják megérteni. Sokan úgy tartják, hogy aki rocker, az drogozik, én úgy vettem észre, hogy előbb nyúl droghoz például egy discos, mint egy rocker. Nézem a kést, s csak arra gondolok, hogy mi lenne, ha egyszerűen elvágnám torkomat vagy csuklómat, folyna le a vér, s egyszerűen átadnám magam a halálnak. Ha ilyen gondolkozok mindig hülyének, elmebetegnek néznek, pedig sokszor van ilyen hangulatom, egyszerűen szép csöndben meghalni, s vége lenne az életnek, vége lenne a beszólásoknak, meg mindennek, ami miatt néha keserves a rockerlét, s csak feküdni vérben ázva, s várni a halált, aki előbb vagy utóbb eljön értem! Ha már halálról van szó, meg lehet említeni Kurt Cobaint, őt elragadta a halál, azt máig nem tudjuk, hogy önszántából vagy más által, de az biztos, hogy nincs köztünk. Szép gyermekkora volt 9 éves koráig, onnantól kezdődtek a gondok, őt is bántották suliba, cikizték, de ő csak a zenének állt, nem érdekelték nagyon szabályok, semmi sem érdekelte, csak a zene, boldog, egyben szomorú élete volt. Az ember hogy élhet úgy, hogy közbe állandóan szenved? Meg is tudom érteni, ha megölte magát, mivel nagyon szenvedett egész életébe, s csak a zenéért élt, viszont amikor rájött, hogy már nem érez boldogságot, zenélés közbe, akkor lett vége életének! Megszűnt az egyetlen dolog, amiért igazán élt! Gondolataimat még nem fejeztem be, oldalakat tudnék írni a rockerségről, remélem megérted elveimet és gondolkodásomat, s máshogy fogsz rockerekre nézni!